A szerzőről

vargazoltanportre2Több mint 50 éve foglalkozik pszichoterápiával. Dolgozott börtönben, országos gyermekpszichológiai ambulancián, orvostanhallgatókat és leendő pszichológusokat oktatott a SOTE-n, vezetett televíziós sorozatot a gyerek-felnőtt viszonyról, bankok, nagyvállalatok felsővezetőinek segített személykiválasztásban, munkahelyi közösségek „lelki egészségének” megőrzésében. A Magyar Nemzeti Bank három elnöke mellett volt elnöki tanácsadó. Bölcsészdoktor, klinikai gyermek szakpszichológus. Eddig két könyve jelent meg: Iskolai ártalmak (a leggyakoribb pedagógiai hibákról) és Szinán építész dühösen dobbantott (a hatalom természetéről gazdasági felsővezetők köreiben).

“A pszichoterápiához meggyőződésem szerint nem elegendőek az egyetemi tanulmányok. Ezen a területen a gyakorlat jelentősége a döntő. Ezzel egyenlő súlyú a személyes rátermettség, a tehetség, amely nélkül ez a munka nem tanulható, nem végezhető. Diplomámat a Gyógypedagógiai Főiskolán szereztem. Szakmai munkám első éveiben a kriminálpszichológia területén dolgoztam. Az Országos Büntetésvégrehajtás börtöneiben fiatalkorú bűnözőkkel, majd felnőttekkel foglalkoztam, elsősorban gyilkosokkal, és szélhámosokkal. A professzionális emberismeret megszerzéséhez ez igen hasznos terület volt. Néhány év után azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ebben az intézményi környezetben valóságos eredményt a hatvanas évek Magyarországában nem lehet elérni. 1964-ben  meghívást kaptam a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre (volt BOTE), az Egyetem I.sz Gyermekklinikájára. Itt fiatalkorúak pszichoterápiájával foglalkoztam, illetve részt vetttem az akkor meginduló bölcsészkari, majd később az orvostanhallgatók pszichológiai képzésében. A hallgatók szigorlatokon  megfigyelhető  magatartása, alkalmazkodási, helyzetmegoldási technikáik pótolhatatlan tapasztalatokat jelentettek számomra a személyes alkalmazkodási manőverekről. Hosszú évekig bírósági szakértőként is tevékenykedtem, mert az Egészségügyi Tudományos Tanács szövevényesebb esetekben az egyetemet kérte fel válóperek gyermekelhelyezési ügyeiben a kontroll-szakértői vizsgálatra. A gyülölködésekkel, ellenségeskedésekkel, indulatokkal színezett ügyekben az emberi személyiségnek olyan megnyilvánulásait volt módom megfigyelni, amelyek – ilyen szélsőséges formában – a mindennapokban ritkán fordulnak elő. Egyetemi munkám mellett pszichoterapeutaként működtem, becslésem szerint több mint ezer felnőtt pácienssel dolgoztam.

1980-ban szereztem bölcsészdoktori fokozatot, 1982-ben pedig klinikai gyermek szakpszichológus szakoklevelet kaptam az Orvostovábbképző Intézetben.

A rendszerváltás előtti utolsó években az egyetemen kívüli világból érkezett egy felkérés. Egyik ipari óriásunk vezetőjétől azt az akkor Magyarországon szinte még ismeretlen feladatot kaptam, hogy vegyek részt egy újonnan létesítendő leányvállalat igazgatójának kiválasztásában. A dolog felkeltette érdeklődésemet: kíváncsi voltam, hogy az akkor már több mint két évtizedes klinikai tapasztalatom vajon felhasználható-e a „tudományos világ” felől nézve profán területen.

Akkoriban még a „pályázati formában” történő vezetőkiválasztás is újdonság volt, hát még a pszichológus bevonása! Mivel az emberek többsége kiváló emberismerőnek tartja magát, az ipari szakemberek számára meglepetést okozott, hogy a pszichológus gyakran az övéktől eltérő véleményét is rendre igazolta az élet. Ők nem tudták, hány szélhámos, gyilkos, felkészületlen medikus, medika szereplésének lehettem én már addigra tanúja.

Mivel a SOTE docenseként fizetésem az elegánsan „paraszolvenciának” nevezett borravalót “beszámítva” volt meghatározva, és mivel ekkoriban már évek óta nem fogadtam el ezt az adni vagy zsebredugni kínos pénzt, elképesztett az én világomban ismeretlen, de a gazdaságban megszokott magas „tiszteletdíj”. Első megbízóm – akivel évekig dolgoztam – kezdett kollégáinak továbbadni. Főként iparvállalatok és bankok felsővezetőivel dolgoztam, a tevékenységem  egyre érdekesebbé, változatosabbá vált. Amikor egyik óriásbankunk kért fel egy átszervezési munkában való részvételre, elváltam a tudománytól, és független tanácsadóként dolgoztam tovább. Elhatározásomban segített az a vaskos tény, hogy három cseperedő leányom ellátása  egyetemi fizetésem hússzorosával kicsit könnyebben ment.

A gazdasági szervezeteket úgy tekinthetem, mint egy élő organizmust. Van hangulata, tisztessége, megbízhatósága, adott szava, sikere, kudarca, külleme, higiénés szintje, anyagi helyzete, rangja, vannak kulturális sajátosságai, hagyományai, még bogarai, kukacosságai is. Ebből következik, hogy csak akkor lehet vele együttműködni, ha a szervezet fejével kifogástalan, bizalmi és kölcsönös megértést biztosító kapcsolatunk van. Ezt szem előtt tartva lettem elnöki tanácsadó Surányi György mellett, a Magyar Nemzeti Bankban. Ugyanebben a minőségben dolgoztam Bod Péterrel rövid elnöki megbízatasa alatt, majd Simor Andrással elnöki mandátuma utolsó két évében. Szervezetek “lelki atyjaként” többek között ügyfelem volt az Erste-Postabank a fúzió idején, a Budapesti Értéktőzsde, a GIRO ZRt., az Állami Adósságkezelő Központ vezetése, az újonan létesült Allianz  Bank, a Concorde Értékpapír Zrt., a Hungaropharma Zrt. vezetősége, a Raiffeisen Bank, a CIB, az AB Aegon.

Feladatom munkaközösségek egymásközti kapcsolatának figyelemmel kísérése, a részlegek munkartársai és vezetői közötti eseti konfliktus-helyzeteinek azonosítása és megoldása. Részt vettem a felső vezetők kiválasztásában, áthelyezésében, közreműködésemet fegyelmi eseményeknél, előléptetéseknél, jutalom ügyekben vették igénybe, vagy kezeltem munkahelyi közösségek traumáját mondjuk egy megbecsült kolléga öngyilkossága után.

Az elmúlt néhány évben vállalati ügyfeleim mellett ismét fogadok néhány esetet egyéni pszichoterápiában.”