9. A jó példa

Kattintson a vásárláshoz! 

Erről a „jó példáról”, amivel ugyebár elöl kell járni, érdemes néhány szót szólni. Amikor „jó példáról” beszélek, nem arról a belső meggyőződésen alapuló emberi magatartásról szólok, ami minden élethelyzetben meghatározója, jellemzője egy személyiségnek. Hanem arról a csinált, valójában őszintétlen magatartásról, amit legjobban az jellemez, amikor két felnőtt beszélgetése megszakad, mert egy gyerek hallótávolságba kerül. A „szolgálatban vagyok, vigyáznom kell, milyen képet vágok” jó példáról. Amit elő kell állítani, mert különben lelepleződök. Maga a kifejezés is árulkodó. A jó példát „mutatni” kell. Tehát egy bizonyos módon kell viselkedni, hogy aki látja, úgy vélje, hogy a másik olyan. Nagyon is árulkodó a kifejezés, még a helyet is megjelöli: mutatni kell és hol? „Elöl”, nem máshol kell járni. Egy bizonyos magatartást kell felvennem, különösen, ha tudom, hogy látnak, sőt figyelnek rám. Sárgulok az irigységtől, de gratulálok. Aki néz, annak számára követendő, jó példa vagyok. Majd elmondom otthon, négy fal között a valódi véleményem. Ott nem kell mutatni semmit. A mutatott jó példán a gyerekek átlátnak. A szerepjátszás mennyiségét is meg tudják becsülni. De hidegen hagyja őket a merő jóindulatból megjátszott jó példa is. Nem egyéb az, mint a végtelenül bonyolult emberi jelenségről alkotott naiv, primitív fantázia.

De a jó példával történő elöl járást kövült hittel emlegetők szóba hozása mögött nyilván kell lenni egy akár nem is tudatos „elméletnek”. Azt nem gondolhatja komolyan senki, hogy a jó példa önmagában utánzásra kényszerít. Hogy a Tanár úr kérem Steinmann grófnője, ez a jó példával lankadatlanul elöl járó fickó vonzó jelenség, és társait ellenállhatatlan erővel ragadja magával.

Nem! Nem követendő példát látnak benne, hanem elidegenednek tőle. Valójában lenézik és kiröhögik.

Azt gondolnánk, hogy a „jó példában” valami olyasmi rejlik, mint a nehézkedési erő? Ha ez így lenne, ismeretlen fogalom lenne például a bűnözés. Az emberi nem túlnyomó többsége ugyanis nem bűnözik. Elöl jár a jó példával. Ha a jó példa automatikusan követésre késztetne, nem létezne bűnözés. Ha a jó példa, amivel elöl kell járni, ellenállhatatlan befolyást gyakorolna az emberi személyiségre, természetesen háború, gyűlölködés, irigység se létezne. Gondoljuk a názáreti Jézusra! Ki tagadná, hogy ő jó példát adva járt elöl a felebaráti szeretet ügyében? Fel is lelhetjük hatását a szent inkvizíció, vagy a keresztes háborúk harcosainak áradó szeretetében. Kapisztrán atya szeretetteljes boszorkányégetéseiben, a rettenetes pápák bűneiben, akikhez képest a viszkis rabló zárdanövendék, vagy a minden háborús fél fegyvereit skrupulus nélkül, lelkesen megáldó egyházak magatartásában. Vagy a magyar „történelmi egyházak” lankadatlan, a cigányság felemeléséért folytatott elszánt küzdelmében.

De ha nem tételezünk fel ilyen, a nehézkedési erőhöz hasonló lebírhatatlan hatást az elöl járó jó példáról, akkor meg hogyan hat ez a nélkülözhetetlen „nevelési” eszköz?

Talán a tökéletesség utáni örök emberi vágy lenne a ludas?

Nem nagyon értem, miből gondolják felnőtt, valamennyi élettapasztalattal mégiscsak rendelkező emberek, hogy a jó példa utánzásra serkent. Amikor a tapasztalatok – ha egyáltalán valamit – ennek pontosan az ellenkezőjét bizonyítják. A szülők már az egyiptomi Óbirodalomban se azért vesztek össze a gyerekeikkel, mert a gyerekek túl mereven ragaszkodtak a megszokotthoz, felháborítóan ókonzervatívnak bizonyultak. Megvesztek az igyekezettől, hogy szüleik jó példáját kövessék. Épp ellenkezőleg: mindig a gyerekek letérése a kitaposott útról zavarta a szülőket! A gyerekek ritkán fenyegetik így a szüleiket: ha rájövök, hogy cigarettázol, nagyon megharagszom! A farmert nem a nyugdíjasok kezdték viselni. A bankszektor vezetői nemigen hordanak nyelvükön, felsőajkukban, orrukban piercinget, a gyerekeiket tiltják tőle. Lilahaj-kakastaréja kevés miniszteriális tisztségviselőnek, plébánosnak, hitoktatónak van. Az az igazság, hogy azt a bizonyos elöl járó jó példát, magáért a jó példáért soha senki nem követte. Legfeljebb – ha kínozták – fogcsikorgatva két napig, hogy sokat mondjak. A számomra előnyös új tapasztalatot, azt követem. A jó példa inkább csak bosszant, ellenállásra és gúnyolódásra ingerel. Tapasztalhatjuk, hogy az íróasztalán szigorú rendet tartót legtöbbnyire kukacos, habókos fickónak tartják, gyakran nyíltan is ugratják. A rendszerető szülőket módfelett bosszantják a gyerekeik, akik a nyári melegben elöl hagyják a parizert, bedugva felejtik a vasalót. A morzsák után partvissal, szemétlapáttal szaladgáló háziasszonyt nem követik, hanem kiröhögik. Csúfolják.

E sorokat elolvasva az elöl haladó jó példa hívei azonnal példák sorát fogják előkapni, amelyek napnál világosabban igazolják, milyen hatékony a jó példa, és milyen erkölcsromboló dolog a jó példát sértegetni.

Ezek a példák túlnyomó többségükben hamis célra fantáziált mesék, amelyet a fantáziálók néha maguk is elhisznek, és mint bármely hittel, ezzel sem szabad vitatkozni. A jó példa követése leggyakrabban a praktikusan gondolkodó gyerekek nyugalomvédő bölcs képmutatásának eredménye, amit a szülők, nevelők egészben nyelnek le.

Mondanivalóm másik fele sokkal fontosabb.

Van ugyanis olyan eset, amikor a csoport vagy pár egy tagja valóban „követi” a jó példát. Ezekben az esetekben nem a példák konkrét tartalma vonzó, hanem a személyiség hitele, hitelessége az, ami hat. Ha egy társaság érzelmileg, értelmileg elfogadott, szeretett, tisztelt, abszolút hiteles vezetője láncdohányos, és így szól rágyújtani szándékozó „hívére”: ne bagózz öregem, mert úgy jársz, mint én. Nagyon megbánod, hogy rászoktál. Van esély rá, hogy a megszólítottból nem lesz dohányos. A hiteles személyiség vonzáskörében élők a saját személyiségük kialakulatlanságát, belső meggyőződésük éretlenségeit, bizonytalanságait tudják a „példakép” hitelességéhez mérve erősíteni, kialakítani. Aha-élmények forrása lehet a mester. Őt szemlélve döbbenhetünk rá addig észre sem vett jelenségekre. Evidenciák roppanhatnak meg és új evidenciák keletkezhetnek egy hiteles személyiséggel való kapcsolatban. Bűntudatok keletkezhetnek és válhatnak semmivé. De nem mintákat követünk, hanem „csiszolódunk”. A láncdohányos mester „példáját” talán úgy követjük, hogy leszokunk a dohányzásról. Ezért boldogok azok a fiatalok, akik mesterre lelhetnek valakiben. Egy nagyszerű mester mellett a követők, a munkatársak nem egyformák lesznek, utánozva a mestert – követve a „jó példát” –, hanem a maguk személyisége válik gazdagabbá, a biztonságérzetük fokozódhat, és bizonyos dolgokban talán hasonlítanak a mesterükre, de utánozni, „követni” nem fogják. Csak az epigonok. Rajtuk meg csak röhög, aki látja, hogy hogyan majmolnak valakit. Ilyen „mester” az igazi pedagógus. Egy banki vezető jut eszembe, aki módfelett tisztelte, becsülte valóban kiváló főnökét. Esélye volt, hogy ő lesz az utód. És ha tényleg te leszel az utód, hogy fogod folytatni, amit a főnök itt éveken keresztül létrehozott?, kérdeztem tőle. A válasz: miből gondolod, hogy azt fogom folytatni? Megtanultam tőle tenni, amit helyesnek tartok.

Ennyit a jó példáról, amely annyiszor hozott ki a sodromból, amikor elfelnőttesedett agyú felnőtteket hallgattam róla kárálni, csimpánznak írva le az értelmes gyerekeket. A csimpánz ugyanis rendelkezik bizonyos mértékű utánzó készséggel.

De ha már a jó példáról ennyit beszéltem, feltétlenül szólni kell a rossz példáról is.


<< Előző fejezet / Következő fejezet >>


Ha tetszett, ossza meg másokkal is az alábbi gombok segítségével!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *